Karácsonyi készülődés Írországban

December 8-án hivatalosan is megkezdődik a lázas karácsonyi szezon az íreknél. (Ezen a  napon bezárnak az iskolák is) Sokszor alig lehet közlekedni a városban, a boltok tovább tartanak nyitva a vásárlók kedvéért, az utcán pedig karácsonyi dalokat éneklő csapatokkal találkozhatunk.

A karácsonyfát legtöbben már december 13-án felállítják, innentől már nem csak az utcákon, hanem az ír családok otthonában is él az igazi karácsonyi hangulat . Nagyjából ezzel egy időben megkezdődik a karácsonyi étkek előkészítése is, mert például a tipikus Mince-pie ízeinek összeéréséhez hetekre van szükség.

Érdekesség, hogy az ajándékokat hozó Télapónak -ír tradíciókhoz híven- rétest és egy pohár whiskey-t készítenek, az őt szállító rénszarvasoknak pedig répát vagy almát. Ezután irány a templom, a karácsonyi mise.

Az ajándékok kibontására 25-én kerül sor, legtöbb esetben az ünnepi ebédet követően. A család után pedig a barátok következnek, azaz jönnek a körtelefonok, hogy minden számukra kedves személynek telefonon is Boldog Karácsonyt kívánjanak. December 26-án a legtöbben lóversenyre mennek Íroroszágban.

Manapság már csak vidéken szokás a Wren Boy-ok, ócska ruhákba öltözött fiúcskák mutatványa. Ezek a falusi kisfiúk házról házra járnak, énekelnek és zenélnek egy kis zsebpénz reményében.

=================================================

Mesevilággá változott London

Idén novemberben sem maradhatott el (még az eső miatt sem) a brit főváros egyik legmesésebb rendezvénye, a Lord Mayor's Show. A közel 800 (!) éves múltra visszatekintő parádé idején zsúfolásig megtelnek London utcái.

A díszes felvonulás, pompa nem másról szól, mint a Lord Mayor-ról, azaz az évente újraválasztott City polgármesteréről, aki ezen a napon aranyhintón érkezik a Royal Courts-ba eskütételre valamint megválasztásának hivatalos kihirdetésére.

Bár a pompás felvonulás már veszített jelentőségéből az elmúlt évszazadokhoz képest, nincs év, hogy a Lord Mayor-nek ne kéne megtennie ezt a több mérföldes útvonalat.

Érdekesség, hogy az első olyan rendezvény volt a Lord Mayor's Show, melyet a BBC élőben közvetített és teszi ezt persze a mai napig is.

Az ünnepség egy fergeteges tüzijátékkal zárul a Temze folyó felett.

2009-ben november 14-én kerül sor a Lord Mayor's Show-ra!

=================================================

Colin Farrell elbaltázta

Ray-t (Colin Farrell) és Ken-t (Brendan Gleeson) egy balul sült el meló után Bruges-be (Belgium) küld főnökük, hogy ne legyenek anniyra szem előtt. Ken elvan, várost néz, sétálgat, míg Ray egyenesen szenved a belgiumi kiruccanástól.

Erőszakik - Angol portálNem érdekli a város, vissza akar menni Londonba, mindaddig míg meg nem ismerkedik Chloé-val és érdekes kalandokba nem keveredik. Míg a két bérgyilkos "programozik" a városban - Ken a helyi látnivalókat csodálja, Ray a belga hölggyel van elfoglalva - telefonál a főnök és egyáltalán nem örül, hogy az emberei nincsenek a hotelban, mert fontos közölnivalója lett volna Ken-nel.

Ami késik, nem múlik. A főnök kiadja az utasítást Ken-nek, hogy tegye el láb alól Ray-t a korábban elkövetett hibájáért.

Ken ledöbben, de valahogy meg kell oldania a szitut.

Csak dícsérni lehet a filmet, tényleg érdemes megnézni nem csak a színészi alakítások miatt, hanem az izgalmas jelenetek és a pazar humor miatt.

Nézd meg mikor, hol játszák: Erőszakik (In Bruges)

=================================================

Közeleg a királynő születésnapja

Trooping the colours - Angol portálVan akinek egy évben kétszer is ünneplik a születésnapját. De ehhez Anglia uralkodójának kell lenni.
Június 14-én kerül sor Londonban a mindenkori királynő hivatalos születésnapjára egy hatalmas katonai parádé keretében.(a valódi születésnapi dátum: április 21.)

Hogy miért pont ezt a dátumot választották?

Mint sok mindent Angliában, ezt is az időjárással indokolják. Mivel egy szabadtéri eseményről van szó lehetetlen lenne egy szeles, esős napon tartani, ezért döntötttek a június 14-i dátum mellett, amikor általában ideálisak az időjárási viszonyok.

Angol portálA tömegeket vonzó esemény a Trooping the colour nevet viseli és igen összetett koreográfiával rendelkezik. Mielőtt tovább mennénk, szeretnénk megemlíteni, hogy a trooping the colour egy régi katonai gyakorlatnak a felidézése, mely szerint az egyes alakulatok zászlaját, jelképeit -azaz a színeit- végighordozták a csapatok (troops) előtt, hogy a csatákban mindig könnyen felismerjék saját zászlajukat és tudják, hogy ha úgy adódik, mely színek alatt kell gyülekezniük.

A legnagyobb történelmi múlttal rendelkező ceremónián a testőrszázadok medvebőrkucsmában, piros egyenruhában, rezesbandával és dudásokkal kísérve vonulnak el őfelsége előtt a felvonulási téren illetve a Királyi Légierő gépei is tiszteletüket teszik a parádén.

A királynő 10 óra 40 perckor indul hintójával és közel 20 perc múlva érkezik a Horse Guards-ra, ahol pontban 11 órakor megkezdődik a ceremónia, a királynő fogadja több mint ezer katonája tisztelgését (ebből közel 400 lovas katona).
Ezután visszatér a Buckingham Palotába, ahol a királyi család többi tagjával együtt kísérik figyelemmel a Royal Air Force légiparádéját a palota teraszáról.
Az ünnepség érdekessége, hogy a tavalyi parádén is magyar lovak húzták a királynő hintóját!

Nézz meg a Troopnig the colour 2007-es videóját itt!

================================================

This is England

Ez Anglia1983-ban járunk: a falklandi háború, Margaret Thatcher, az aerobic, a Blockbusters kvízshow és a bőrfejűek Nagy-Britanniájában. Ahogy a tanév véget ér, hosszú, unalmas hetek várnak a 12 éves Shaunra, aki egy tengerparti kisvárosban él elfoglalt édesanyjával.

Apja a Falkland-szigeteken esett el, Shaun azóta hordja a nadrágot, amit tőle kapott - közvetve ez a nadrág hívja fel rá a skinhead-vezér Woody figyelmét, és ettől kezdve a kisfiú körül felgyorsulnak a lomha nyári napok. A bőrfejűek bandája két szempontból is hiánypótlóvá válik életében: egyrészt barátságot, másrészt apamodellt kínál számára. Shaun a csapat benjáminjaként lépésről lépésre kivívja társai tiszteletét, miközben felfedezi az eszelős bulik és az első csók mámorát.

Egy nap azután feltűnik a színen Combo, aki frissen szabadult a börtönből, és irányítása alatt a banda célba veszi a helyi kisebbségeket - Shaun számára véget ér az ártatlanság kora és belép a való világba...

A filmet a Titanic Filmfesztivál keretében nézhetitek meg áprilsi 8-án a Toldi Moziban (este 7 órától) illetve április 12-én a Vörösmarty Moziban (20.25h)

================================================

Amerika háborúi

AMERIKAI HÁBORÚS FILMEK AZ öRÖKMOZGÓBAN - aNGOL pORTÁLJanuár végéig szinte az összes jelentős amerikai háborús filmet megnézhetitetek az Örökmozgóban, ahol a XX. század ilyen témájú filmeitől kezdve, egészen az elmúlt évek alkotásaival is találkozhattok a filmvásznon.

A vetítéssorozat alkalmával találkozhattok több olyan művel, melynek az amerikai polgárháború adja témáját, csakúgy, mint a Türelmetlenség vagy a Hideghegy c. alkotás.

A 22-es csapdájában vagy a Leghosszabb nap c. filmben pedig a II. világháború köszön vissza.

Természetesen nem maradhat ki a sorból a vietnami háborút feldolgozó Apokalipszis most és Oliver Stone Szakasz c. alkotása sem.

A részletes programot az Örökmozgó oldalán találod. Jó mozizást!

================================================

Karácsonyi piknik Ausztráliában

Se hó, se hideg, se forralt bor. Ausztráliában ugyanis pont a nyári hónapokra esik karácsony, így az ünnepeket övező téli hangulat fogalma ismeretlen arrafelé. :)

Természetesen a karácsonyfa állítás, ajándékozás, ünnepi lakoma és az ún. Christmas Carols (karácsonyi dalok) éneklése Ausztráliában sem marad el, csak éppen picit máshogy zajlik.

A karácsonyi ebéd például lehet egy kerti party keretében vagy pedig egy laza piknik formájában a tengerparton. :)

De a kenguruk földjén létezik ám egy kifejezetten ausztrál karácsonyi esemény is, az ún. Carols By Candlelight, mely az ünnepek fénypontját jelenti. Karácsony estéjén az emberek összegyűlnek a tengerparton és közösen karácsonyi dalokat énekelnek gyertyafény mellett.

Melbourne-ben ez a szokás már 1937 óta létezik, melynek színvonalát és hangulatát különböző szabadtéri koncertek is emelik.

A két legnagyobb Carols By Candlelight partit - Sydney-ből és Melbourne-ből - a tévé is mindig közvetíti.

*** Merry Christmas! ***

================================================

Al Pacino mesél

"Én tényleg az utcáról jöttem, hajléktalan, csóró cigány voltam. Nyomornegyedekben, panziókban, lepukkant hotelekben laktam. Egy szoba folyóvízzel és mosdóval, számomra maga volt a mennyország..."


Al Pacino több mint huszonöt éve folytat mély és őszinte beszélgetéseket barátjával,az ismert újságíróval és bestseller-szerzővel, Lawrence Grobellel. Most első alkalommal jelenik meg a színész és az író között lezajlott beszélgetések, amelyek beavatják az olvasót korunk egyik legnépszerűbb és legzárkózottabb színészének életébe.

Pacino kilencedmagával nőtt fel egy háromszobás bronxi lakásban. Erre az időszakra úgy emlékszik vissza, mint "egy New York-i Huckleberry Finn" gyerekkorára. A nagyszülei és az édesanyja felügyelete alatt, de a valóságban az "utcán nevelkedett". Barátaival csavargott, ivott, balhézott.

Már az iskolában kiderült, hogy igazi színész tehetség, meggyőző alakításokkal verte át tanárait. Ahhoz,hogy betudja fejezni az Előadó-művészképző Iskolát, minden munkát el kellett vállalnia: a kifutó fiútól keresztül, eladó, ellenőr, újságárus stb.

Amikor Charles Laughton, a híres színésztanár életében először látta a tizenkilenc éves Al Pacino-t, amint egy bérkaszárnya lépcsőjén üldögélt, azt mondta neki: "Belőled nagy sztár lesz." Ezzel vette kezdetét egy legendás, életre szóló barátság Pacino és Laughton között, amely évekig tartotta a lelket a fiatalabb színészben, amikor időnként azt sem tudta, mikor eszik legközelebb.

Huszonhat évesen kapta az első, keresettel járó színészi megbízatását. Kevés olyan téma van, amelyet Grobel és Pacino nem érint. A színész beszámol arról az időszakról, amikor hajnalig jazzklubokban zongorázott, utána pedig egész nap a Madárijesztő forgatási helyszínén dolgozott; amikor az Oscar-díjkiosztó gálán úgy nyelte a nyugtatótablettákat, mint a cukrot; vagy amikor hirtelen ráébredt, hogy az élete csupán ivásból és munkából áll...

Rendeld meg a könyvet, ha betekintést szeretnél nyerni Al Pacino életébe!

================================================

Sárga népség


Vééégreee! Hihetetlen. Simpsonék újra a vásznon, de most nem csak egy-egy rövidke epizód erejéig láthatóak, hanem egészestét betöltő filmben mozgatják meg rekeszizmainkat és táncolnak néha az idegeinken.

Nekem legjobban a Pókmalac tetszik. Aki ha úgy akar, a falon halad. No meg Schwartzi mint kormányzó. Meg Bart meztelen ámokfutása a gördeszkával. Környezetszennyezés, fejetlenség.
A történet hétköznapi, megszokott és amerikai: ökológiai katasztrófa, amit persze Homer idéz elő kis kedvencével, a malaccal. És hogy hogyan sikerül megállítaniuk a világvégét, Springfield pusztulását, no meg persze saját "hírnevüket", kiderül a vásznon.
De nagyon jó. Azt hiszem, az egész egy fergeteges marhaság, rengeteg hülyeséggel, meg a már jól ismert idióta figurákkal. Egyszóval zseniális. Nézzétek meg mert megéri.
Mert malacot még úgysem láttatok falon mászni. Ha úgy akarja. Vagy igen?

================================================

Repülő seprűk, robbanó varázspálcák

Már egy ideje játsszák Harry Potter legújabb filmjét, a Harry Potter és a Főnix rendjét, ám a világ mégsem erre várt már hónapok óta.

Szombat hajnalban tömött sorok, esőben, napsütésben, szélben, kíméletlen angliai időjárásban, és a világ számos más pontján a várakozók mind ugyanazt akarták: megtudni, hogy a nagy csatát melyikük éli túl: Harry vagy Voldemort.
Nos, most már tudják, ki marad felül a harcban, de ez maradjon az utolsó lapig titok!
A világ egyik legismertebb, legkapósabb könyvéért tehát szombat reggel álltak sorban az emberek, hogy elképesztő biztonsági intézkedések közepette ünnepeljék a napvilágrakerülését.

Harry Potter és barátainak, ellenségeinek története ezzel a kötettel véget ért, kiderült, ki hogyan élte át, végig, túl ezt a hétrészes kalandtúrát.
Mindenkinek jó olvasást, angolgyakorlást kívánok a történethez!

================================================

Üvegbezárt színek

Tiffany az Angol PortálonNeve maga a folyamat, ahogyan az alkotók üvegbe álmodják színes, kavargó fantáziájukat, vágyukat. Tiffany egyszerre a művész, az iparmágnás, és a megművelt üveg.


Álomvilág, luxuskivitelben, éppúgy mint Audrey Hepburn filmjében a Breakfast at Tiffany's címűben. Magyarországon leginkább a színes üvegformákat értjük a mester munkái alatt, ám Louis Comfort Tiffany nevéhez több minden is kapcsolódik, így ékszerek, agyagtárgyak, festmények, üvegművészet, ólomüveg, lámpabúrákb és templomi belső üvegablakok.
A filmben is a Tiffany's egy ékszerüzlet, a luxus és az elegancia megtestesítője, melyre Audrey Hepburn oly nagyon áhítozik.

Tiffany kiállításLouis C. Tiffany a századforduló Amerikájában élt és alkotott, a szecesszió jegyében. A világ számos pontján, így Európában is a szecesszió egyik stílusmeghatározó eleme az üvegművészet, melyet a francia alkotó, Gallé is képvisel üvegtárgyaival.
Az Iparművészeti Múzeumban jelenleg a szecesszió üvegbe zárt színeit és formáit tekinthetitek meg, Tiffany és Gallé, a Nancy-i iskola és néhány magyar művész, mint Rippl-Rónai alkotásaival együtt.

================================================

Sarah Polley

SarahPolley az Angol PortálonNem biztos, hogy ez a név első hallásra sokaknak jelent valamit. Ám ha azt mondom, Váratlan utazás, akkor már mindenki tudja, kiről beszélek, a cserfes kis Sarrah Stanley-t alakító szőke lányról.

Igen, valóban egy filmje kapcsán ajánlom nektek, és nem, nem ő szerepel benne. Meglepődtetek? Először én is, de nem, ő nem skatulyázta be magát a kamera előtti oldalon, hanem úgy döntött, hogy a másik oldal sokkal zöldebb, meg egyébként is, és megrendezi első nagyjátékfilmjét, melynek címe Egyre távolabb.

A kanadai színésznő több filmben is játszott, mint például az Exotica, Eljövendő szép napok, ExistenZ, Nyomás! vagy Az élet nélkülem.

Az Egyre távolabb egy irodalmi novella, Alice Munro Oda-vissza alkotásának adaptációja. Az Alzheimer-kórban szenvedő asszony és férje története megkapó. A nő belátja, hogy a betegség elhatalmasodásával már nem képes egyedül megbírkózni, így egy intézetbe vonul be, ahol szakszerűen gondozzák. Férje, aki nagyon szereti feleségét, egyre távolabbnak érzi már a nőt. Hogy mindezt csak a tényleges fizikai távolság tenné, vagy sokkal inkább az asszony betegsége, azt a nézőkre bízzák az alkotók.
Nézzétek meg, érdekes feldolgozása a témának.

================================================

Újra hódít a zöld Ogre

ShrekShrek a harmadik. Hát ismét láthatjuk kedvenc bezöldült hősünket a filmvásznon, és élvezhetjük újabb kalandjait.>>>

Bár megvallom őszintén, nem igazán tudtam elképzelni, hogy még mivel lehet überelni az első részt, meg a másodikat, ami azért kicsit alatta maradt az elsőnek. De ott még jól jöttek le a poénok, hiszen Shrek megismerkedett apósával és anyósával meg a Szőke Herceggel, akiből rögtön kiábrándultunk, úgyhogy most már csak a barnákra számíthatunk, lányok!

Shrek 3A harmadik részben pedig a trónörököst keresik, mert Fiona apja, a Zöld Béka megbetegedett. Az örökös pedig nem más, mint Artúr, aki egy kamasz alahol messze, túl az Óperencián. No meg a Szőke Herceg is bekavar, mert hát nagyon szeretné megszerezni a koronát. Shrekkel ellentétben. Szóval kalandok hegye, jó képi világgal, kevéske jó poénnal.

És hogy még kik tűnnek fel a legújabb Shrekben? Naná, hogy az Ogre utóda, aki ha nem is rögtön trónt örököl, de valamit egyszercsak biztosan. Talán a Kétezerötszázadik Shrek nevű részben. Najó, csak vicceltem.
Az animáció változatlanul profi, a sztori már kevésbé, de azért nem árt megnézni, hiszen mégiscsak a trilógia egy része. Talán az utolsó. De az is lehet, hogy nem.

================================================

Túl a világ végén

Hát végre, itt van! Húh, már alig vártam, hogy a mozikba kerüljön a folytatás! Ha nem tudnád hirtelen, hogy miről beszélek, hát persze, hogy A Karib-tenger kalóziairól!

Ez az utolsó (?) harmadik rész, melyben talán végre győz a jó a gonosz felett, és végre mindenki borulhat boldogan a másik karjaiba. Én leginkább Jonny Depp karjaiba szeretnék, de hát mint tudjuk, hogy családos férfiember, meg hát nálam kicsit sokkal idősebb. De ez annyira nagy probléma még nem lenne!

Szóval a történet ott folytatódik, ahol a második rész végén abbamaradt. Amit kicsit nehéz volt követni, meg megérteni, mert eléggé elnyújtották a történetet, és az elsőhöz képest sokkal alacsonyabb volt a színvonala. De hátha a harmadik részre megtisztították a történetet a felesleges sallangoktól, és letisztultan fognak küzdeni a tengeren a gonosz Brit Kelet-Indiai Társaság ellen. És én azt is nagyon várom már, hogy az ifjú párocska, a fess Mr. Turner ésa vad Ms. Swann boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Ajánlom figyelmetekbe, főleg ha eredeti angol nyelven találjátok meg valamelyik moziban, vagy gondolom hamarosan dvd-n is elérhetővé válik.
Nézzétek meg, hiszen A gyűrűk ura óta ez az a folytatás, amire mindenki várt!

================================================

Mese felnőtteknek

Mostánabán a mesék nem igazán a gyerekeknek szólnak, mint azt jónéhány éve ezt még gondoltuk. Sok az agresszió, az olyan ismeretek, melyekről egy átlagos kölyöknek jobb esetben még fogalma sem lehet. Jobb esetben. Bár a mai gyerekek már sok mindenben túltesznek rajtunk, öregeken!

A Grimm-meséket kicsik és nagyok egyaránt jól ismerik, hiszen Piroska farkasa vagy Csipkerózsika hosszú álma sokaknak okozott rémálmokat, és ki ne félt volna a gonosz szereplőktől. Még én is.
És persze ezek a mesék a filmes szakma alkotóit sem hagyják hidegen, felújítják, kölcsönkérik, átszabják, felélesztik, klasszikussá teszik a beporosodott könyvek sztorijait. Így volt ez a Piros(ssz)kával, A szépség és a szörnyeteggel, A kis hableánnyal, és most így van ez Hamupipőkévell, kinek Fedőneve: Pipő.

PipőKérdés, hogy Pipőék fel tudják-e venni a versenyt a korábbi terméssel, ugyanis már kicsit uncsi lehet az állandó feldolgozás (Shrek legalább "eredeti" volt, tele jó poénokkal, klassz szinkronhangokkal), másrészt pedig szeretnénk-e megnézni, hogy ha az egyensúlyért és lelki békéért felelős mágus lelép szabadságra, mi történik túl az Óperencián.

Persze, hogy kiváncsiak vagyunk, hiszen márcsak ilyen az emberi természet, aztán pedig mindenki eldöntheti magában, hogy kinek mennyire tetszett.
Nem biztos, hogy gyerekeknek való, úgyhogy menjünk mi is a kölykökkel!
Jó szórakozást!

================================================

A Királynő

Ha már láttátok, nézzétek meg még egyszer, de most a British Council filmklubjában is A Királynő című filmet.

Április 25-én ha még nem tudjátok mit csináljatok, de szeretnétek angolt gyakorolni, akkor feltétlenül látogassatok el a British Council filmklubjába, ahol angol nyelven nézhetitek meg ezt a nagysikerű filmet szinkrontolmáccsal.

================================================

Indul a Titanic!

Kérem, lassan fejezzék be a felszállást, ne felejtsenek el popcornt, szendvicset és tíznapi hideg élelmet magukkal hozni, hiszen április 12-én indul a Titanic Filmfesztivál!

Titanic Filmfezstivál -Angol PortálTíz napon keresztül élvezhetjük a világ számos országának filmrepertoárjából az elmúlt pár év gyöngyszemeit. Természetesen a filmek többsége amerikai gyártású, de nem a gagyi hollywood-i sztorik, sok még a brit is. De tulajdonképpen ajánlom figyelmetekbe az összes filmet, mert hála a globalizációnak, meg a felgyorsult világnak, már semmi sem arról szól, hogy csak angolok csinálhatnak angol témájú filmet, és vica versa.

De mivel ez itt az Angol Portál :) , ezért a kedvetekért megemlítek pár idevonatkozó filmet, melyet tényleg ajánlok.
Különböző szekciók vannak, például Amerika felfedezése (ide vonatkozó filmek: Alpha Dog, Csuklónyiszálók, Parti party a pokol tornácán, Quinceanera, Tizenkettő, Viva); a Brit-szigetek szekcióba pedig a Cigó, Halott ember kártyái, Kisvárosi népek, Londonból Brightonba, Másvalaki, Wah-Wah.
De mazsolázzátok a többi részlegben is, mert ott is rábukkanhattok erre, arra. :)
Jó mozizást!

================================================

Festival - in Reading the City

Emberi kapcsolatok, érzelmek, elfojtott düh, bánat, szerelem, lelki válság, színjáték, színház az egész világ. És benne a szereplők, mi magunk is. A színtér pedig nem más, mint Edinburgh Skóciában, ahol fesztivál van minden év augusztusában.

Ide érkezik egy rakás komédiás, színpadi szereplő, hogy megmutathassa a világnak, vagy legalábbis a közönségnek, hogy mire képes, hogy mindenkit elkápráztasson, megnevetessen játékával. Vagy hogy végre megtalálja önmagát. Ki is ő valójában? Kit szeret? Miért van még mindig vele?
Érdekes, azt hinnénk, hogy minden színdarab, könyv, film kitaláció csupán, de nem az. Egyik sem. Hiszen miből is meríthetnének az alkotók, mint a körülöttük lévők életéből, történeteikből, szokásaikból. Belőlünk. Belőletek.
Hogy kikből vagy inkább kik alapján készült a Festival című film, látogassatok el a British Council következő filmklubjába a Toldiba 28-án hétkor, és nézzétek meg. Csak nehogy magatokra ismerjetek!
Jó szórakozást!

================================================

A zene az kell

Mivel is lehet egy filmet jól eladni? Hát igen, híres színészekkel, jó zenészekkel és egy kellemes forgatókönyvvel. Ebből a felállásból még ez is, az is kisülhet. A Zene és szöveg című film lehetne akár borzalmas is. De valahogy mégsem az.

Hugh Grant és Drew Barrymore a két főszereplője ennek a könnyed vígjátéknak, mely mi másról is szólhatna, mint a szerelemről. Mindezzel már el is mondtam mindazt, amire a producerek elsősorban utaztak, amikor vászonra segítették a filmet. Híres nevek, mindig minden körülmények között működő történet. Mint a lecsó. Megvannak a hozzávalók, de hogy mitől lesz igazán ízletes és fogyasztható, az már a fűszerezésen múlik.

A sztori aromáját a humor és az önirónia adja, nevetgélhetünk a nosztalgián, az öregedésen, de leginkább magunkon, akik szintén szép lassan az emlékezzünk-a-régi-szép-időkre típusú teadélutánokat, barátnős estéket fogunk tartani, és a múlton merengünk.

A film cselekménye természetesen nem fog mély gondolatokat kiváltani belőlünk. Röviden arról szól az egész, hogy a kiöregedő zenész újból visszatérhetne a komoly deszkákra, ha sikerülne összehoznia egy duettet egy jelenleg menő énekes csajjal. De nem nagyon megy neki, hála a kiégésnek, no meg a lassú elmúlásnak. Mígnem házvezetőnője siet segítségére akaratlanul is, akivel végül egymásba szeretnek.

Könnyed szórakozás egy könnyed hétvégi délután, főleg így tavasszal, mikor mindenki diétázik, nem árt, ha a szellemi táplálék sem üli meg a gyomrunkat!

================================================

Supernow - the end

Supernow-brit rendezvénysorozat-Angol portálVéget ért a Supernow, a Nagy Britmánia, vasárnap este volt a záróbuli, remélem már mindenki magához tért a naaagy őrületből!

Ám ha kihagytál volna egy-két programot, és most száno--bánod bűneidet emiatt, vagy csak nem emlékszel a program minden pillanatára, akkor van számodra egy jó hírem. Ugyanis Érmezei Lili, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem egyik fotó szakos hallgatója megörökítette az eseményeket kamerájával, és természetesen ezeket a képeket közzé is teszi. Lehet, inkább most ne a szüleiddel menj, ha lenne egy-két érdekesebb fotó ott rólad!?
A kiállítás júniusig látható a British Council-ban

================================================

Álomlányok álomvilágban

Ismét egy újabb musical indult hódító útjára, mégpedig ez nem más mint a Dreamgirls nevű film, egy több évtizeddel ezelőtti Broadway-produkció celluloidszalagra álmodott változata.
A szereposztás parádés, hiszen minden olyan figura megvan benne, ami egy sikerfilmhez kell: jóhangú, szép lányok, lecsúszott férfisztár, ám mégis jóképű, meg még több helyes pasi, sok jó zene, és már mehet is a moziba.

De ne higyjük, hogy a film csak ennyi lenne. A sztori mi másról is szólhatna, mint a fekete zenéről a '60-as, '70-es években, és arról, hogy a zeneiparban mennyire nincs helyük ekkortájt a nem fehér művészeknek. Nagy a harc, mindenki a különböző tehetségkutató-versenyektől reméli a nagy kiugrási lehetőséget az énekesek, csoportos formációk.
Így tesz három lány is, akiknek be is jön a szerencse, háttérénekesek lehetnek az akkori nagy fekete ideálnál.

Szerelem, házasság, pénz és érdek, félresiklott sorsok, kihasznált naiv lányok, félreismert világ, amelyet megfertőz a gonosz, a mindenáron sláger-futószalagos menedzser, és a társadalmi ellentétek. A zene már csak elvétve élvezet a világban, hiszen nem mindig értékelik, nem mindig őszinte, és az örömforrás létéről pedig már régen semmi szó nem esik. Talán jobb volt, mikor még csak a nagy lehetőség hajszolásában éltek, talán nem.

Mindenképpen nézzétek meg a filmet, bár a szereposztás nagyon puccos és trendi, a lényeg nem erről szól . Tényleg nem. Mert a zene csak úgy árad, szétfolyik, és meggyőz, hogy ennél több ritkán kell.

================================================

Valentin-napi szerelmek

Kártyát kapunk, kártyát adunk. Otthon ajándékkal vár kedvesünk. Vagy már baromira unja ezt a nyálasnak tűnő ünnepet. Ha a szerelem igaz, akkor minek egy adott napon ünnepelni, mikor az év minden napján lehet?

Valentin nap - www.angolportal.huNe ítéljük el február 14-ét! Habár manapság már inkább csak amerikai ünnepként tartjuk számon, úgy mint a Halloween-t, de ennek is Európában van a gyökere. A történet egészen a 3. századig, II. Claudius római császár uralkodásáig nyúlik vissza, aki megtiltotta a házasságkötést a birodalomban. De a fiatalok már akkor is igen szófogadóak voltak, és találtak egy papot, Valentint, aki az éj leple alatt összeadta őket. Persze, mint ahogy az már az ilyen történetekben lenni szokott, mint egy hollywood-i filmben, Valentin lebukott, börtönbe zárták, és ki is végezték, mégpedig február 14-én. Egyes források szerint meggyógyította a börtönőr vak lányát, más források szerint a párokat beengedték hozzá, és kivégzése előtt még nekik pár soros üzeneteket küldött a lánnyal. "Valentintól sok szeretettel".
Hát mindenkinek sok szeretettel kívánok minden jót!

================================================

Csillogás, vér és küzdelem

A hollywood-i filmek újból terítékre rakták a drámákat, társadalmi problémák, családi viszályok és ehhez hasonló szívszorító epizódok tarkítják a celluloid-ipar palettáját.

A Véres gyémánt jó film. No nem azért, mert egy álomgyári produkció, vagy, mert a téma annyira egyedülálló lenne, vagy akár csak a feldolgozása, de ha összességében nézed a mozit, akkor mindenképpen jó film.

Leo DiCaprio végre már kinőtt a nyálas kisfiú szerepkörből és ezt nagy nehezen a rendezők is felfedezni vélik, bár nekem azokban a szerepekben is tetszett. A lecsúszott gyémánt- és fegyvercsempész figurája a kritikusok szerint Oscar- és Golden Globe-gyanús, és igazuk van, mert Leo jól játszik. A másik nagy szereplő az afrikai Solomon (Djimon Hounsou), aki a fekete kontinens válságát, a gyémántkereskedelem borzalmas árnyoldalát mutatja meg nekünk, mozinézőknek.
Persze a női szereplő sem hiányozhat a képből, és természetesen ez csak egy újságírónő lehet, és ettől már igen sablonosnak tűnhet az egész. Az is, de nagyon jó sablonokkal!
A történet nem szól másról, mint Sierra Leone gyémántkereskedelméről, az elnyomásról, a kizsákmányolásról. Családok megalázásáról, lemészárlásáról, szétszakításáról.
És hogy van-e szerelmi szál a történetben? Nézzétek meg, és megtudjátok!

================================================

Nagy Britmánia

Britmánia az Angol portálonVégre! Hát itt van. Egy teljes hónap a britek, a britség jegyében. Érdekes programok, bulik, rendezvények, melyek elvezetnek az angol kultúra mély bugyraiba, pont úgy, mint Alice-t Csodaországba.

Keresd a kamiont!
A The Black Maze nevű kamion egy átlagos járműnek tűnik. De csak tűnik, ugyanis ez nem más, mint egy elvarázsolt kocsi, ahol megelevenedik a sötétség és a fantáziád! A Stan’s Café együttes érdekes performance-ja.

Helyszínek és időpontok:

február 5. Művész Mozi
február 6. Gödör Klub
február 7. Trafó
február 8. Astoria (East-West Business Center)
február 9. Néprajzi Múzeum
február 10. Műcsarnok (korcsolyapálya)

Regisztrálni a British Council honlapján tudtok.

Február 6-7-én a Feminine Gospels-t (2002), Carol Ann Duffy verseinek színpadi adaptációját láthatjátok a Trafó színpadán. A mű drámai monológokra épül, és minő meglepetés, a főszereplők pedig asszonyok.
A művésznő kortárs angol költőnő, T.S. Eliot-díjas alkotó.
Zsótér Sándor pedig e darab rendezője, aki már korábban is színpadra vitte az írónő egy másik verseskötetét, A világ feleségét. Zsótér Sándor 2006-ban Kossuth-díjat kapott.

Mesélő rizsszemek: Statisztikák rizsszemekből

A Néprajzi Múzeumban február 9-16. között rácsodálkozhatunk a rizsek egy másfajta hasznosítására, vagyis ha nem elfogyasztjuk, akkor mire lehet még jó elgondolkodtató kérdésre kaphatunk választ a Stan’s Café csoport megfogalmazásaiban.
Ugyanis a rizsszemekkel statisztikákat is kifejezhetünk, társadalmi, politikai problémákat ábrázolhatunk emberközeli perspektívából. De nehogy azt higyjük, hogy ez egy statikus kiállítás, ugyanis a rizshegyeket mi is alakíthatjuk, mozgathatjuk, hozzátehetjük egyéniségünket, megjegyzéseinket a naaagy statisztikákhoz.

================================================

Kétnyelvű forgatás

Lora az Angol portálonNem lehetett könnyű dolga magyar színészkollegáinknak Herendi Gábor új filmjének -Lora- forgatása során. A főszereplő hölgy Lucia Brawley ugyanis amerikai, aki természetesen egy szót sem beszélt magyarul érkezése előtt.

Jogos a kérdés, hogy miért nehezítették meg az életüket egy külföldi főszereplő választásával, de ha megnézzük a filmet, már fel sem merül bennünk a kérdés, hogy miért is Lucia Brawley (akit egyébként Herendi Gábor jó barátja ajánlott be) kapott lehetőséget ebben a romantikus filmdrámában.

A válogatás villámtempóban történt, Lucia bevallása szerint egyszer csak azon vette észre magát, hogy már a gépen ül Budapest felé. Érkezése után sem lassítottak az iramon, már szinte a következő nap próbáltak, úgyhogy a tengerentúlról érkező "Lorának" nem sok ideje maradt az asszimilálódásra.

Nagy Péter -a filmbeli Geri alakítója- elmondása szerint először kicsit megijedt, amikor megtudta, hogy egy angol anyanyelvű színésznőhöz lesz szerencséje, de végülis sikerült megbírkóznia a kétnyelvű forgatás feladatával.

Ebben bizonyára segítségére volt Lucia temperamentuma, extrovertált személyisége és lelkesédese minden téren, beleértve a magyar nyelvet is. A forgatás végére már egész profi lett, társai szerint csak úgy ragadt rá a magyar -ami azért nem egyszerű, valljuk meg őszintén.

A filmet csak ajánlani tudjuk! Jó mozizást!

================================================

Végső felvonás a filmvásznon

Angol PortálIdén lesz tíz éve, hogy halálos baleset érte Diana hercegnőt és szerelmét, Dodi al-Fayed-et. A Szívek királynője, Lady Di emléke azonban máig sem merült a feledés homályába, tragikus balesete sokakat foglalkoztat, a mai napig vizsgálódnak, keresgélnek az ügyben.

Nincs ez másképp a média világában sem, hiszen sorra születnek könyvek, dokumentumfilmek, riportok, emlékműsorok Diana életéről és halálának körülményeiről. Stephen Frears rendező azonban egy másik szemszögből tárja elénk a tragédia előtti napokat, illetve hogy hogyan viszonyul a brit politikai elit, a királyi család a halálhírhez. Az arisztokratikus uralkodói família és a csöppet sem protokoll-kedvelő miniszterelnök, gyászbeszéd egyik, majd a másik oldalról is. Éles ellentétek, háttérben meghúzódó érzelmi válságok, viharok, Anglia vesztesége, felháborodása a királyi udvar előtt.
A film nem közhelyes, pont azokra a pontokat világítja meg, hol erősebben, hol csak gyertyafénnyel, melyen érdemes elidőzni, még ha nem is lesz a szombati traccsparti főtémája. De akkor is. Nézzétek meg.

================================================

As you like it

As you like it - Ahogy tetszik - Angol PortálShakespeare-t olvasni jó. Játszani is jó. De ha egy esős, borongós januári délutánon inkább egy forró italt szorongatva akarnátok élvezni a nagy angol író műveit, akkor a mozit ajánlom. Azért nem a dvd-t otthon, mert ez még új. Brand new.

Kenneth Branagh neve ismerősen csenghet fülünkben, hiszen azontúl, hogy egy sármos színész, igen tehetséges is. Főleg a jó öreg angol drámaíróról van szó, ugyanis neki hála olyan Shakespeare filmadaptációkat láthattok, melyek eszetekbe sem jutnak. Nem csöpög, mint egyes amerikai szappanbuborékok, hanem tartalmas, pikáns és igen élvezhető celluloidfolyamról van szó.

A film érdekessége, hogy egyáltalán nem a szokásos környezetbe, vagy a Shakespeare által megálmodott világba helyezi a történetet, hanem Japánba, az idő pedig a 19. század. Tiszta multikulti, a szereplők között vannak távol-keletiek, afroamerikaiak, fehérek. Színpadi környezet, teátrális játék, mindezek egy igen sajátos értelmezését, de ugyanakkor a dráma időtlenségét, és térbeli kötetlenségét adja.
Ajánlom figyelmetekbe a filmet, nézzétek meg, de ne várjátok, hogy majd irodalom órán csak ez alapján majd jó jegyet kaptok. Olvassátok el a művet is. Lehetőleg angolul. Vagy ahogy tetszik!

================================================

Felolvasóest

Nick Barlay  az Angol portálonHa Shakespeare-t esetleg már túl sokszor láttátok, olvastátok, akkor ajánlom figyelmetekbe a British Council következő programját.

Nick Barlay neve nem biztos, hogy mindenkinek ismerősen cseng, de azok számára, akik az angol kortárs irodalmat némiképp figyelemmel kísérik, az lehet. A magyar származású angol író, újságíró 2003-ban megkapta a Granta 20 Legjobb Fiatal Írójának címét. Mindemellett neves angol lapokban publikál, mint például a The Times, a Time Out, a Time Out Book of London Walks, és a The Guardian.

A British Council Reading the City programjának keretében január 8-tól 11é-ig Budapesten, Nyíregyházán, Veszprémben és Szegeden tart felolvasóestet az érdeklődőknek.
Jó szórakozást és természetesen jó angoltanulást hozzá!

================================================

Happy New Year!

Bár nyilvánvalóan ez a mondat hangzik el majd legtöbbet az amerikaiak szájából is január első hetében, mégsem remélnek túl sok jót a 2oo7-es évet illetően.
Egy nemrég készült felmérés szerint elég borúsak a kilátások a tengerentúlon.

A megkérdezettek közül igen sokan (tízből hat ember) tart egy következő terrortámadástól, illetve pusztító természeti katasztrófától. Kevesen számítanak viszont egy Irán ellen indított háborúra, a többség szerint erre nem kerül majd sor.

De hogy valami pozitívat is említsünk, a válaszadók 35%-a jósolta azt, hogy ebben az évben megtalálják a rák ellenszerét.

Reméljük azért, hogy a negatív jóslatok helyett inkább az új évi fogadalmaink válnak valóra!

Boldog Új Évet és kitartást az angoltanuláshoz!

================================================

A hattyúdal

. Sok fura dolgot hoz a sors egyesek életébe. Rögtön ott van például Stanley Kubrick, akinek fiatalkori álma volt Arthur Schnitzler Álomnovellájának megfilmesítése. És ahogy megrendezte, készre vágta kollegáival, eltávozott egy másik vászonvilágba.

Egy másik nagy rendező, Robert Altman is eltávozott már közülünk, Az utolsó adás című filmjével búcsúzott, stílusosan, ha lehet így mondani.
Ez a mozi is, mint a többi Altman-alkotás, nagy durranás, tele van nagy nevekkel, és egy érdekes történettel.

In memoriam Robert Altman A film a pusztulásról, a végről szól. Egy kisváros varieté-színházától és rádiójától szeretne megszabadulni egy amcsi mágnás mégpedig úgy, hogy megvásárolja. Az ok, hogy vajon miért, nem is annyira lényeges. Mert nem egy tipikus amcsi film. Itt nem lesznek heppiendek, vegytiszta romantika, vagy könnyekig való meghatódás, mert az egész filmet átjárja az irónia, a kritika, az elmúlás gondolata.

Az utolsó adás pedig nem lesz más, mint egy country-show, ahol énekesek, előadók lépnek a színpadra, a színfalak mögött pedig az elmúlt harminc év pillanatai villannak fel a párbeszédekben. Habár a fiatalság motívuma megjelenik a filmben, szerintem kiutat nem kínál, vagyis a színház és annak képviselőivel valami véglegesen tovaszáll, nem úgy mint Madách Tragédiájában, ahol az új vonal tényleg kiút. Mármint az emberiségnek, no meg Ádámnak is.
De itt ez valami más. Ez egy korszak, egy közösség elmúlása, visszavonhatatlanul, megkérdőjelezhetetlenül. És egy ember halála, akinek ez volt élete utolsó mozija.

- In memoriam Robert Altman -

================================================

Christmas carol

Karácsonyi ének. Ez egy műfaj, egy szokás az angolszász világban. Csoportosan mennek emberek házról-házra, persze, csak azok, akik szépen tudnak énekelni, és dalokat adnak elő. És várják, hogy megkínálják őket valami aprósággal. Azt hiszem, ez még halloween-ről maradt az emberekben, hogy menni kell, és várni valamit. Mondjuk a csodát. Mert karácsonyeste bármi megtörténhet.

Van egy karácsonyi történet, melyet már sokan, sokféle formában feldolgoztak. Nekem a legkedvesebb sztorim egy dickensi novella. Vagyis egy kísértet-história.
A Karácsonyi ének eseményeit valószínűleg tényleg mindenki ismeri, Walt Disney-s, rajzfilmes, könyves, vagy egyéb filmes feldolgozásból. Engem mindig mélyen megráz, hogy mennyire képesek vagyunk elfelejteni az apró örömöket, a könnyeket, a jéggé fagyott ujjacskákat, a szomorú, szegényes ünnepeket, a mi-csak-egymásnak-vagyunk érzését.
Elgondolkodom, hogy ma ez a história kit hat meg, kinek a szívéhez jut el? Remélem sokakhoz, és sokan megállnak egy percre, csöndben bűvölik a díszbe öltözött karácsonyfát, halkan morzsolják ajkaik között a Csendes éjt, a Mennyből az angyalt, vagy más dalt, és közben egy percre összeszorul a szívük, hogy vajon mit lehetne jobban, szebben csinálni?
Scrooge-nak sikerült, hála a három karácsonyi szellemnek. Szerintem nekünk is fog. Ha máskor, másképp nem, hát olvasás közben.
Charles Dickens: Christmas Carol (Karácsonyi ének).

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!

================================================

My name is Bond. James Bond

Hát igen. Újra visszatért. Azt hiszem, a világnak fura kapcsolata van James Bond figurájával, ezzel az agyoncsépelt, szuperizált kémhőssel, aki tökéletes, jobbnál jobb nők állnak sorba kegyeiért, és a sztori végén mindig győz. "Brazil" szappanopera vagy a társadalom igénye egy emberi Superman-re?

James Bond az Angol PortálonMég sosem láttam egyet sem. Eddig. Ha jól emlékszem. De olvasni sem olvastam egyetlen 007-es könyvet sem. Most már belátom, helytelen volt. Ugyanis a csapból is a sármos, néha kissé nyálas szépfiús Mr Bond folyik.

Érdekes, hogy semmilyen más történet sem ennyire megújulni-képes sztori. Ian Flemming, James Bond megálmodója, sokak szerint önmaga idealizált figuráját tette meg a híres kémtörténeteinek szereplőjévé. Sorozatot írt belőlük, Mr. 007 mindig visszatér, jön, csihi-puhi, lövöldözés, üldözés, gyilkolászás, kis csábítás, nagy "hanyattdöntés", némi szerelem, majd megy. Hogy hova, azt senki sem tudja, mint ahogy azt sem, hogy két kémsztori közt vajon mit is csinál. De lehet nem is érdekes.

Sokat gondolkodtam, hogy miért nem képesek még ráunni a figurára és történeteire? Hiszen a hidegháborúnak már vége, mert ugye az első 007-es könyvet ill. vázlatot Flemming 1952-ben vetette papírra. Író, titkos ügynök-féle, katona, ezen fogalmakkal lehetne leginkább lefedni Flemming személyiségét. Haláláig, 1964-ig még számos sikersztorit írt James Bondról.

A legújabb megfilmesített könyv a legelső, a Casino Royale, ahol még nagyban dúl a hidegháború, James Bond is sokkal keményebb, melyet Daniel Craig tökéletes választás. Féfias, darabos, szikár. (És őrjítően szexi! :)
Ez a történet még nem tartalmaz annyi sablonos elemet, mint a későbbiek, ez a sztorik sztorijának kezdete, az egyszer volt, hol nem volt utáni első felvonás.
Kicsit sok a csihi-puhi, az erotikus töltésű jelenetek is eléggé direktek, de hát az '50-es évek elejétől és egy ilyen kaliberű férfitól ne várjunk Pierce Brosnan-es sármoskodást. Csak kőkemény izgalmakat. De nem lett rossz. Ajánlom figyelmetekbe.

================================================

Hark! The Herald Angels Sing

Angol PortálHark! the herald angels sing
Glory to the new-born King!
Peace on earth and mercy mild,
God and sinners reconciled!
Joyful, all ye nations, rise

Join the triumph of the skies;
With th' angelic host proclaim
Christ is born in Bethlehem!
Hark! the herald angels sing
Glory to the new-born King!

Christ, by highest heaven adored;
Christ, the everlasting Lord;
Late in time behold him come,
Offspring of the Virgin's womb.
Veiled in flesh the Godhead see;
Hail the incarnate Deity,
Pleased as man with man to dwell;
Jesus, our Emmanuel! Refrain

Mild he lays his glory by,
Born that man no more may die,
Born to raise the sons of earth,
Born to give them second birth.
Risen with healing in his wings,
Light and life to all he brings,
Hail, the Sun of Righteousness!
Hail, the heaven-born Prince of Peace! Refrain

Come, Desire of nations come,
Fix in us Thy humble home;
Rise, the Woman's conquering Seed,
Bruise in us the Serpent's head.
Adam's likeness now efface:
Stamp Thine image in its place;
Second Adam, from above,
Reinstate us in thy love. Refrain

Hallgasd meg itt!

================================================

Hung up - your mobile

Csörög. Felveszed. Kinyomod. És megint csörög. Már ha rápillantasz is jeges rémület tölt el. Vajon te leszel a következő? Le tudod tenni? Vagy már bátorságod sincs felvenni?

Stephen King nem okoz csalódást, azt hiszem senkinek sem, aki ezt a műfajt szereti. Bár bevallom, a megfilmesített műveit nem igazán tudom végignézni, annyira félek, hogy inkább nem festem falra az ördögöt. De a könyvek! És most megint van egy új.
Te mit tennél, ha egyszer otthon felejtenéd a telefonod? Gondolom bosszankodnál.
Clay Riddell is így tett. De aztán meggondolta magát, és hálát adott az égnek, hogy még sincs nála. Mert látta, a többieket. Szerintem te is így tennél. Hogy miért? Olvasd el, és megtudod.

================================================

Trick or treat!

Mindenszentek napja amerikai módraÉrdemes megjegyezni a Halloween jelmondatát (Tréfát vagy édességet!), hiszen elképzelhető, hogy hála az amerikai kultúra elterjedésének, édes csöppségek fognak kopogtatni, csöngetni házunk kapuján!

Halloween október 31-éjének estéje, vagyis minden szentek éjszakája. A népi hiedelem úgy tartja, hogy ekkor a holt lelkek visszatérhetnek a földre, hála a halál istenének. Ez a nap egy hagyományos kelta ünnep, és az ő időszámításuk szerint az év utolsó napja. Innen kezdődik a tél, a hideg és a sötétség időszaka. Ekkor tartották a Nap ünnepét, év- és nyárbúcsúztató gyanánt. De joggal kérdezhetitek, hogy akkor vajon ez a jelenlegi halloween-es hagyomány, a maszkokkal, a tökökkel, a mindenféle szellemi, túlvilági dolgokkal hogyan is kapcsolódik ehhez az ősi kelta szertartáshoz?

Nos, az akkoriak úgy hitték, hogy vannak halottak, kiknek lelkét vadállatok tartják fogva, és ahhoz, hogy kiszabaduljanak, áldozatokat kell nekik bemutatni. Mármint a még élőknek. A gonosz szellemek elűzését is fontosnak tartották, ezért, hogy eme tervük sikerrel járjon, kísértethez hasonlóvá varázsolták magukat, vagyis annak öltöztek be.
Régen, annyira régi időkben, hogy talán az egész csak egy mese volt, fontosnak tartották a boszorkányokat, a halottakat, a túlvilágot, és mindent, ami mágikus erővel változott. Például az évszakok. Ezeket a jelenségeket nagyra értékelték, félelemmel teli tisztelettel csodálták őket. Hagyományként még a kereszténység elterjedésével is megmaradt a szigetországban, ami ma Nagy-Britannia és Írország. Az Egyesült Államokba az íreken keresztül jutott el, akik megfűszerezték ezt az ősi tradíciót némi kommersz felhanggal, és a 20. század egyik legviccesebb, legérdekesebb ünnepévé a farsang, a karnevál mellett.

Elterjedését talán azért nem akadályozta különösebben semmi, mert van abban valami, hogy félünk a természetfelettitől, féljük, csodáljuk őt, borzongunk tőle, de mégis szükségünk van rá. Erre a kicsit leporolt mesére, fantáziára, hogy elbúcsúztassuk a meleg nyárutó napjait, majd kabátunkat szorosabbra húzva magunk körül beleborzongjunk a ránk váró sötétségbe, hidegbe.

================================================

Halló, itt London!

LondonMindig beleborzongok, ha arra gondolok, hogy milyen lehet most ősszel Anglia! Hajnali köd, szemerkélő eső, rengeteg ernyő, alig várnám, hogy beugorhassak egy kávézóba meginni egy forró teát, vagy haza, ahol már várna a gőzölgő vacsora! Belegondolok, és szeretném átélni.

Ha már itt járunk, mármint hogy szeretnénk átélni, javaslom eme cselekvés egy lehetséges módját: menjünk el az Itt London című fotókiállításra, és átérezhetjük, hogy milyen lenne ott. És ha már nagyon elvonási tüneteink lennének, akkor pedig egyszerűen csak szervezzük meg az utat az angol fővárosba!
Barakonyi Szabolcs fotós képeiben gyönyörködhetünk a British Council Információs Központjában, melyeket Tóth Vali Itt London című könyvéhez készített.

Élet LondonbanLondon nem olyan, vagy legalábbis nem elsősorban olyan, mint a nyelvleckés videók képsorain. És a nagyon irodalmi angolt sem igazán értik mindenütt. Állítólag. Van egy olyan arca, mely sokkal inkább hasonlít Bábelhez, ahol a különböző származású emberek egymás mellett élnek, vannak különböző boltok, piacok, ahol mindenki megtalálja a számára legjobbat. Legyen az arab, kínai, magyar, vagy bármilyen vidékről való.
Vegyes ez a London, több benne a szín, az élet, a hangulat. Ízek, illatok, melyek egy új arcát adják az ódon városnak.
A varázslat december végéig tart a British Council Információs Központjában.

================================================

Tabu

Kiállítás a londoni British MúzeumbanÉletünk csupa titok, tabu és rejtély. Hogy kivel mit osztunk meg, azt mi határozzuk meg. Valamint azt is, hogy egyáltalán mi számít nekem, neked tabunak. De ha kíváncsiak vagytok, hogy a csendes-óceáni szigetvilág lakói mit gondolnak ezekről a dolgokról, akkor íme egy ajánlat!

Jogos a kérdés, ennek a kiállításnak mégis mi köze van az angol nyelv tanulásához, vagy az angol kultúrához? Nos, a válasz roppant egyszerű. Ez a rendezvény Londonban, a British Museumban található, tehát ha mostanában jártok arrafelé, akkor mi ne hagyjátok ki. Fából, kagylóhéjból, emberi hajból és fogakból készült alkotások láthatóak. A kiállítás fő motívuma gondolatok az istenekről, az istenek világáról, és hogy a távoli szigeteken lévők mindennapjait, rituális életét hogyan befolyásolják.

A kiállított kollekció darabjai időben 1760 és 1860 között keletkeztek, és misszionáriusok áldozatos gyűjtőmunkájának köszönhető a kiállítás.
Ha arra jártok, mindenképpen nézzetek be ide is!

================================================

Prada, Gucci, és társai

Nem, nem akarom a divatot isteníteni, bár jó dolog. Nem szeretnék mindenféle üres értékrendek szerinti világokról beszámolót adni. Csak egy filmet ajánlok a figyelmetekbe, mely mindezeket egy kissé görbe tükörből adja vissza. Az Ördög Pradát visel. Vagy minden mást, de ez már igazán részletkérdés.

Manapság mindenki újságíró szeretne lenni, és hol a legegyszerűbb mint egy divatmagazinnál. Elég, ha a lány szép, dekoratív, ért egy keveset a divathoz, és kész behódolni karrierista, maximalista főnökének, aki mint minden ehhez hasonló esetben nő. De hogy lelkileg hogy lehet egy ilyen légkört túlélni, és még meg is élni belőle, nagy kérdés. A film talán választ ad rá. Premier ötödikén várható, tehát innentől kezdve hajtsatok rá a jegyekre, már ha kíváncsiak vagytok a divatmagazinok könyörtelen világára!

================================================

A koronázatlan királynő - Agatha Christie

Csak két nappal született hamarabb nálam a krimi nagyasszonya, a zseniális Agatha Christie. Ja, de 1890-ben! Mielőtt még engem is matuzsálemnek tartanátok!

És nem véletlenül poroltam le Agathát, ugyanis ő az egyik kedvenc íróm. Krimi minden mennyiségben, ha bánat gyötör, vagy vidám vagyok, vagy csak egy kis adrenalinövelésre van szükségem.

Kedvenc szereplőim Miss Marple és Poirot. Hála a tévének, sok könyvet megfilmesítettek igen élvezhető szereposztással. A tipikus angol századelőt mutatják be mind a könyvek, mind a celluloidszalagok, hogyan éltek, hogyan szerettek, és mennyire profin gyilkoltak. Bár ezekre a titkokra általában mindig fény derült, de ez már csak részletkérdés, hiszen manapság nincsenek olyan kifinomult szaglású klasszikus nyomozóalkatok, mint Agatha Christie könyveiben. És már a gyilkosságok sem olyan cselesek, ravaszak, mint régen. No de ezt hagyjuk, a világ változik, de azért szükség van némi állandóságra, melyet ezekben a művekben megtalálunk.

Agatha ChristieGyilkosság az Orient Expresszen, Halál a Níluson, A kutya se látta, Órák, A hét számlap rejtélye, és még sorolhatnám egy ideig a műveit.
Egy könyvet nem tudok ajánlani, mert mind fantasztikus, úgyhogy nem is teszem meg. Inkább csak buzdítalak benneteket rá, hogy igenis kell ilyet is olvasni. Ha lehet, az összeset. És ha tehetitek, akkor angolul. Igaz, az első pár oldalon talán úgy érzitek belehaltok, meg semmit sem értetek, de utána már minden megy, mint a karikacsapás.

================================================

Színház az egész világ

Mrs Henderson bemutatja Ezt már Shakespeare óta tudjuk, meg azt is, hogy hogyan lehet manipulálni, átalakítani, átváltoztatni, átértelmezni. És hogy mindez csak egyetlen cél érdekében történhet, a pénz érdekében.

A szeptember eleji moziünnep egyik filme a Mrs Henderson bemutatja című alkotás, melyben szintén a pénz mozgatja a világot, és nem csak a valósat, hanem a revüst is.
Mrs Henderson bemutatjaEgy unatkozó gazdag özvegy, mellesleg a történet true story, akinek nincs jobb dolga, mint hozzá nem értő módon színházat nyitnia, és rendezgetnie. Ha már az életben úgysem teheti meg, legalább a színpadon hadd játsszhasson Teremtőt.
A színhely nem is lehetne más, mint a Soho, a korszak a II. világháború előtti London. A szereplők pedig tipikusan angolok, teáznak, fittyet hánynak a világra, megbotránkoztatnak, és új színházi műfajokat alkotnak.
De vajon a háborús bombázás mindennek véget vet? A pénz, az illúzió világának végleg befellegzett?

A szereposztás jó: Judi Dench, Bob Hoskins, Kelly Reilly, érdekesség, hogy az angol megasztár egyik győztese is énekel benne, Will Young.
Nézzétek, meg, hiszen a mai angolszász zenei élet nagyobb képviselői visszanyúlnak a gyökerekhez, az alapokhoz, és hát ez a korszak igazán az alap! Szóval jó tudni.

================================================

A világ legbölcsebb medvéje

Akik imádják, azok tudják, hogy okos, megértő, bátor és szeretetreméltó. Akik pedig ki nem állhatják, azok, nos, hát ők elfelejtették, hogy milyen gyereknek lenni. Vagy pedig sosem voltak. De neve senkit sem hagy hidegen, az tuti.

Boldog szülinapot Micimackó!Kovács János, alias Mr. Sanders, vagy ahogy a világot meghódította: Micimackó (Winnie-the-Pooh), története 80 éve látott nyomtatásban napvilágot. A sztori kedves, megnyerő és igen-igen egyszerű, pont mint egy hatéves gyerek gondolatvilága. Vagy az oda visszavágyó felnőtteké. Micimackót és barátait pont ezért szeretjük, az édes együgyűségért, amit ha jobban megnézünk, hihetetlen bölcsességről, okosságról és megfontoltságról tesz tanubizonyságot. Hiszen a Menyét elfogására, Tigris (Tiger) elvesztésére, majd Nyuszi (Rabbit) keresésére is pontos terveket dolgoznak ki, és a legbátrabb állat egyben a legkisebb is, azaz Malacka (Piglet).
Folyton bandáznak, hihetetlen kalandokba keverednek, melyekből szinte mindig Róbert Gida (Chrisopher Robin) húzza ki őket.
Ha valaki nem érzi magát elég jártasnak az angol nyelvben, akkor nyugodtan olvassa el magyarul. Karinthy Frigyesnek hála nagyon élvezetes olvasmány lett a fordítás is.
Micimaci alakja az első világháborúhoz kötődik, amikor is a kanadai csapatok egyike egy macit hozott Angliába, mikor átvezényelték őket az öreg kontinens fronjára. A macit otthona után Winnipegnek, röviden Winni-nek nevezte. Winni a háború után a londoni állatkertbe került, ahol is Milne megismerkedett vele. Így született Micimackó, a csacsi öreg medve, aki idén 80 éves.
Happy birthday, Winni-the-Pooh!

=================================================

 Médiaajánlat

 

Shakespeare forever!

Shakespeare a Keszthelyi Nyári Játékokon!A keszthelyi Festetics-kastély ódon kertje középkori évődésektől, szerelmi csatározásoktól hangos jónéhány éve a nyár. Idén hetedik alkalommal rendezik meg a Keszthelyi Nyári Játékokat.

Shakespeare darabok KeszthelyenA történet, és a parkban életre hívott Shakespeare-előadások először 2000-ben kezdődtek Básti Juli és Puskás Tamás védőszárnyai alatt. Az első darab a Tévedések vígjátéka volt, ezen a nyáron július 27-e és augusztus 13-a között Shakespeare négy művét és Noel Coward Vidám kísértet című vígjátékát láthatják az érdeklődők.
További információk a Keszthelyi Nyári Játékok weboldalán találhatóak.

=================================================

Tea nálam ötkor?

Az ötórai randi helyszíne a szigeten nem is lehetne máshol mint egy teázóban, vagy otthon egy tea mellett. Hiszen mindenki tudja, hogy ez az a bizonyos tea for two at five, vagyis a tea time.

Ötórai tea - angol módraA tea finom. Főleg télen, bár nyáron is jó tud lenni, ha lehűtjük. De szerintem az emberek lusták, és inkább megveszik a boltban kapható "kész" jeges teát.
No de térjünk vissza az eredeti, finom teára. Távol-Keletről származik, Kína, India és Japán térségéből. Több legenda is szól arról, hogy hogyan találták meg illetve fel a teát. Az egyik szerint Szen Nung kínai császár csészéjébe fújt a szél egy tealevelet, amely megízesítette az uralkodó forrásban lévő ivóvizét. Más sztori szerint egy buddhista pap, név szerint Bodhidharma tett egy fogadalmat, hogy alvás nélkül éjjel-nappal imádkozni fog. De mint ahogy az lenni szokott, és íme az ékes bizonyíték, hogy nem csak a brazil szappanoperákban történnek banális dolgok, hanem a legendákban is!, szóval persze hogy elaludt. Erre ő brutális módon levágta a szemhéjjait, hogy soha ne fordulhasson ez elő. És a földre hullva, ezekből sarjadt ki a tea, és innen van a jótékony, serkentő hatása, mely Távol-Keleten a hosszú meditációkat segítette elő, míg nálunk a vizsgárakészülést, vagy a munka monotonitása ellen jó.
Angliában érdekes módon már puszta élvezetből és megszokásból isszák. Mint tudjuk a történelemből, a gyarmatosítás során Angliába is eljutott az indiai, kínai tea, főleg a fekete tea, és ez honosodott meg a szigetországban.
Isszák magában, tejjel, cukorral, sütivel kísérve, Ms Marple-lel a teakertben, a nappaliban, vagy ciánnal, ha jóakaróink el akarnak tenni láb alól. :)

=================================================
=================================================