Túl az Óperencián - A nagyhatalom

A függetlenségi nyilatkozat tényleg új kapukat nyitott meg a kontinensek történelmében, a tiszta lapra utána már egy teljesen új út leírása került. Ez az út pedig nem más, mint a szuperhatalommá válás rögös pályája.

Mert tény, hogy az Egyesült Államok az. Akárhonnan nézzük is, tényleg nagyhatalom. Mind gazdaságilag, mind katonailag ez ugye egyértelmű, hiszen minden nap meghallgathatunk valami erre vonatkozó hírt a tévében, rádióban. De mi inkább nézzünk valami mást: a filmgyártást, a médiát, az építészetet, a könyveket, a zeneipart, vagyis a kultúra, a művészetek, a hétköznapi dolgok színterét, ugyanis az Egyesült Államok mindenütt otthagyta az ujjlenyomatát.
Az igazán nagy dömping a 20. században indult be, ehhez persze először az kellett, hogy területileg, társadalmilag nagyjából egységes legyen. Így hát jó néhány területet megvásároltak vagy elfoglaltak, illetve a polgárháborúval pedig megszüntették a rabszolgaságot. És aztán beindult az üzlet: a kutatások, a zene, a 20-as években a filmgyártás, a rádiózás, majd a televíziózás, az újságok, a könyvek, az építkezés a századfordulón.

Az Amerikai Egyesült Államok sokak szemében egyet jelent a szabadság eszméivel, hiszen a 19.-20. században rengetegen találtak új otthont a távoli kontinensen, tudósok, művészek, építészek, tanárok, diákok, nők és férfiak, egyedülállók és családok, szegények és gazdagok. Érdekes egyvelege a különböző kultúráknak, szokásoknak, neveltetésnek, tudásnak.

Azt hiszem, nekem pont ez a sokszínűség tetszik az Újvilágban, ugyanis itt mindig meghúzhatták magukat, és tiszta lappal indulhattak. Egy új esély az újrakezdésre, vagy éppen egy jobb folytatásra, vagy önmagunk megtalálására. Egy este a tűzlépcsőn valamelyik nagyvárosi mellékutcában, a hajnal ragyogása a Szabadság-szobor lábánál, egy este a kedvenc szórakozóhelyen, egy séta a Michigan-tó vagy a Mississippi partján, halk jazzt hallgatva egy sarki bárban.

Amerika tényleg nagyhatalom. No nem katonailag, vagy gazdaságilag. Hanem sokkal inkább a sokszínűség, a változatosság, az új lehetőségek és a szabadság eszméje miatt. Azoktól az emberektől, akik valami új dolgot találtak fel, vagy jobb kedvre derítették, elgondolkodtatták a nézőket, olvasókat, vagy éppen könnyeket csaltak a szemükbe. Vagy egy híres riportot készítettek, kiálltak a szabadságjogok mellett, a nők mellett, az elesettek oldalán. Vagy bátran a világ szeme elé tárták magát a világot. Mert azt hiszem, pont ezzel a legnehezebb szembenézni. Önmagunkkal. De itt, az álmok országában, ebben az Újvilágban még ezt is könnyebb megtenni.

Túl az Óperencián - (Part III.)

Higgyük el, nem lehetett olyan kellemes érzés ez a sehova-sem-tartozás, hiszen egyszerre voltak részei az anyaországoknak, de ugyanakkor önálló, fizikailag teljesen elkülönült területek, melyeknek lakói szintén tartottak valahová gazdaságilag, társadalmilag, csak persze ez gyakran egy eltérő út volt a korábbihoz képest.

Ez is road-movie, csak épp nem térben, hanem időben. Ennek a periódusnak az első igazi mérföldköve, melytől kezdve az Amerikai Egyesült Államok az ami, a Függetlenségi Nyilatkozat, mely ahhoz a fegyveres háborúhoz vezetett, aminek a végén az USA mint független, önálló állam jött létre.
Három fontos részre tagolódik a nyilatkozat, melyet Thomas Jefferson fogalmazott meg 1776. július 4-én. Azóta ez természetesen nemzeti ünnep a tengerentúlon.

Az első rész az alapvető emberi jogokat határozza meg, a második a sérelmeket sorolja fel, a harmadik pedig a gyarmatok függetlenségét deklarálja.
Persze, hogy is történhetett volna másként, mint, hogy az amerikaiak nyernek, bár azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha nem így alakulnak a dolgok. De nem ez történt, és ennek hála megszületett az első alkotmány, és az első alkotmányos szövetség, ahol nincs király, nincs nemesség, csak polgárok, szimplán csak gazdagok és szegények, elnök és kongresszus, legfelsőbb bíróság. Egy a korábbi társadalmi berendezkedéshez képest szokatlan és rendkívül új dolog. Az a bizonyos tiszta lap.

Túl az Óperencián - Valahonnan valahová
(Part II.)

Nyissuk ki a térképet. Tudom, földrajzórán már ezerszer megtettétek, meg akkor is, amikor esetleg utazási katalógusokat bújtatok, hogy hova menjetek nyaralni az Újvilágban. De most lássátok kicsit más szemmel, úgy, mint egy végtelen világot, melynek minden egyes szegletét fel kellene fedezni, mert érdemes. Mintha csak gyerekek lennétek, akik most kezdenek világot látni!

Az északi kontinensrész igen változatos képet mutat, hiszen rengeteg az öböl, kisebbek, nagyobbak, magashegységek, dombságok, hátságok, síkságok, sivatagok, nagy tavak és nagy folyók, mocsarak és szigetek. Rengeteg sziget. És ezen az észak-amerikai részen két állam osztozkodik, mértani pontosságú határok meghúzásával: az USA és a francia-angol kétnyelvű Kanada.

Most rendre felsorolhatnám a természeti jellemzőket, de kihagyom. A tények száraz felsorolását inkább a földrajztanárokra bízom. A Sziklás-hegység vadregényes tájai, az aranyásók Alaszkában, a hosszú sztrádák és autóutak, ahol az automata sebességváltó használata megváltás, mert csak nyomni kell a pedált, de kormányozni egy centit sem, mert minden, de minden tök egyenes. Ezek ugyanis tuti nincsenek benne sem a földrajzkönyvekben, sem pedig a tananyagban. A road-moviek pontosan ezt az élethelyzetet, vagy ronda szóval életérzést igyekeznek bemutatni a sehonnan-sehová tartást, ahol egy percig sem a honnan vagy a hová a fontos, hanem maga az út. Azt hiszem, ez amerikanikum (ha már létezik hungarikum), ugyanis a kalandvágy, a problémák elől való elmenekülésre ez a hatalmas ország, az ötvenegy tagállamával igen alkalmas.

Ha jól megnézzük a világtörténelmet és a nagy kiterjedésű országokat, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ahol több nemzet él együtt, vagy akárcsak nagyok a kulturális, vallási különbségek, ott mindig kiéleződnek a konfliktusok, és az adott nagy ország felaprózódik előbb vagy utóbb. Lásd Oroszországot, vagy Jugoszláviát, de a régmúltból az Osztrák-Magyar Monarchia is jó példa. Az Egyesült Államoknak ez mégsem sikerült, pedig ott aztán tényleg tobzódnak az eltérések, különbségek. (folyt.köv. jövő héten)

Túl az Óperencián
(Part I.)

How the story begins - Egyszer volt, hol nem volt, túl a szomszédos vármegyén, túl hetedhét határon, de még a kurta farkú kismalac kalyibáján is túl, messzebb Európa partjainál, a nagy óceánon, volt egyszer egy távoli szövetség, melyet úgy hívtak, hogy az álmok földje.

Hát így is kezdődhetne a mese az Újvilágról, mely túlzottan messzinek, varázslatosnak tűnik, mintsem, hogy igaz legyen. De akik már megjárták az amerikai kontinenst és az Egyesült Államokat, biztos másként gondolnak rá. Egy megvalósult álomként, vagy épp a pokolként; az ígéret földje, vagy a sokféle népség egyetlen nagy olvasztótégelye, melyből a rossz és jó keverékeként igen érdekes egyveleget kapunk. Akárhogy is látjuk Amerikát, tény, hogy nem mehetünk el csak úgy, szó nélkül, mintha egy fiatal kontinens, egy ifjú állam lenne csupán.

A földrész maga természetesen nem oly fiatal. Persze most nem akarok mindent Léda tojásainál kezdeni, bár tény, hogy naphosszat lehetne mesélni az őslakosok legendáiról, történelméről, de Amerika azt hiszem, elsősorban nem itt kezdődik. Már ami a jelenkori embert és életét befolyásolja. Talán valahol Kolumbusznál, de már ő is nagyon messzinek tűnik az évszázadok tükrén át.

Az Amerikai Egyesült Államok fiatal, történelme, mármint amire az amerikaiak oly nagyon büszkék, köszönőviszonyban sincs a többévezredes keleti és európai kultúrával, hiszen nincsenek ókori államaik, kereskedelmük, piramisaik, kódexeik, nincs Jézus-láblenyomatuk, vagy aranyműves utcájuk, Drakulájuk, Buckingham-palotájuk, Versailles-uk, és még sorolhatnám, hogy mi mindenük. Bár itt megint lehetne jönni az őslakosokkal, az inkák piramisaival, aranyával, és csodálatos, egyes aspektusok szerint földönkívüli kultúrájával, de ezek azt hiszem, nem jutnak eszünkbe első körben, ha az Újvilágról beszélünk.

Ha az USA-ra gondolok, Európa kora és történelmének nagyjai valahogy eltávolodnak tőlem, mintha egy óriási szakadék tátongana köztem, a jelenben élő és a múlt között. Amerikában pont ez a szép és varázslatos, ott mindig, minden pillanatban mintha folyton csak a jelenben lennél. Nincs régmúlt, távoli aranykor, melyről ábrándozunk, hátha újra visszatér, nem, mindezek hiányoznak. Mert ha bemegyek az első útbaeső brooklyni bárba, vagy egy elegáns manhattani étterembe, akkor minden de minden a mostról, a tegnapról, talán még a tegnapelőttről, no meg a holnapról, holnaputánról, de sosem a ködös korábbról, vagy a fátyolos elkövetkezendőről szól. Arról, hogy élvezd a sétát a Central Park-ban, vagy a gyöngyöző pezsgőt a Hilton luxuslakosztályában, panorámakilátással a városra, vagy a bárzongorista füstös hangú játékát.
Élj a mának, a pillanatnak, és tedd meg, amit ma megtehetsz, mert holnap más fogja megtenni helyetted! Álom luxuskivitelben, egy vad mesevilág, ahol minden csak az akkor és most - ról szól.